Áttekintés

Több mint 15 éves tapasztalattal rendelkezünk gép és termék tervezés, gyártás illetve karbantartás területén. Az elsődleges szempont mindig a több és a jobb. Folyamatossan fókuszban tartva a fejlődés és fejlesztés lehetőségeit. Az évek alatt folyamatosan szélesítve a kínált szolgáltatások skáláját.
  • 2007

    Kezdetek

    Elér régre nyúlik vissza cégünk gyökere, ugyanis 2007-től mint brand már létezik a ZoszkoWorks. A cég megalakulásáig, mint ismeretterjesztő DIY oldal volt elérhető, főként autóeketronokia és szimulátorépítés témában.

  • 2016

    Cégalapítás

    A harmadik negyedévben megalakult a ZoszkoWorks Mérnöki és Kereskedelmi Kft. elsődlegesen gépészeti és elektronikai szolgaltatásokat nyújtva a környező kis és középvállalatoknak. Azzal a szemlélettel, hogy a folymatos kemény munka árán, a lehető legtöbb fejlesztés segítségével minél szélesebb szolgáltatás palettát biztosítson!

  • 2020

    Fejlesztések

    Folyamatos fejlődésünk eredménye képpen pályázati forrásból elkészült irodánk, illetve folyamatosan bővítettük gépparkunk mind fémmegmunkálás mind pedig az elektronika területén. Alapanyag és késztermékeink saját flottával szállítjuk a gyors, pontos és precíz kiszolgálás érdekében.

  • 2021

    Kimagasló eredmény

    A megelőző évek munkája meghozta a várva várt nemzetközi elismerést is! A Dun & Bradstreet a korábbi évek pénzügyi eredménye alapján cégünket egyből AA minősítéssel értékelte, mely mindössze a magyar vállalkozások 1,75%-át illeti!

Vágjunk bele a közös munkába
Rövid határidő? Megoldhatatlan hibák? Jó helyen jár!